Magdaléha

• Blog oldal
• Archívum
• 

Nyolc

Éves lett Peti fiam hétfőn. Ezt a bejegyzést még aznap meg szerettem volna írni, de annyira csapongtak a gondolataim, hogy képtelen voltam egy épkézláb mondatot összehozni, úgyhogy inkább elmentem aludni.

Négy hét után ma ment először mindenki közösségbe, és úgy döntöttem, hogy a rám szakadt nagy nyugalmat egy kis írásra fordítom.

Ha egy szóval kell jellemeznem a nyolcévesemet, akkor azt mondom: foci. A gyerek az elmúlt két évben teljesen megszállottja lett ennek a sportnak. Mindenbe belerúg, ami gurul, vagy legalább csúszik a földön. Most már nem kapus szeretne lenni, hanem hátvéd, azt is elmondta, hogy ő sima hátvéd szeretne lenni. Ma van a farsang az iskolában, és vajon minek öltözött be fiam?  Igen, igen… brazil focistának. Sajnos a stoplis cipőjét nem engedtem, hogy bevigye, mert gonosz vagyok. /ugyanis az egy igazi stopli, az angyalok hozták neki –akik állandóan turkálókba járnak, és kiszúrtak egy vadiúj fémtüskés stoplit-/

Másik legfontosabb jellemző: a gyerek mindent elolvas. Igaz még nem tanultak minden betűt, de ő már simán elolvas mindent. Itthon, az utcán, beleolvas a könyvembe. Sőt rám szól, hogy nem az volt írva a mesébe, amit én mondtam. „anya, félreolvastál, ejnye!”. Eddig nekem fel sem tűnt, hogy mennyi idegen nyelvű felirat van az utcákon, de most, hogy Peti állandóan kérdez, olvas, magyaráztat… sőt új értelmet nyert az APG is, ugyanis már azt is megértem, hogy a legnagyobbam olvasott a testvéreinek, akik áhítattal hallgatták a nagy bátyót.

Ha már az olvasást említem, akkor iskola: Petyónk jó tanuló, szeret iskolába járni. Imádja a tanító néniket, és isteníti a napközis tanító bácsit, aki vaskézzel, de annál több szeretettel irányítja a gyerekeket. A félévi bizonyítványa nagyon jó lett, rendesen nyirkos volt a tenyerem, amikor kinyitottam.

A nagyfiam tényleg egyre nagyobb, nemcsak fizikálisan –már csak 15 cm magasságkülönbség van köztünk-, hanem nagyfiúsabb. Az iskola sokat változtatott rajta, egyrészt a kudarctűrése rengeteget javult, persze még most is előfordul, hogy ha valami nem sikerül elsőre, akkor eltörik a mécses, de ami teljesen új: lehet vele szót érteni. Teszem azt, ha neki kell állni a leckének, és nincs kedve, akkor megérti, ha azt mondom neki, hogy most álljon neki, mert a lecke ugyanannyi, de az idő egyre fogy. Ami még változás, vele már nem kell küzdeni a napi rutint tekintve: magától zuhanyozik, öltözik, mossa a fogát, eszik, elpakol. Az iskolai holmiját rendben tartja. Nem mondom, hogy nem kell figyelmeztetni, de nem kell a feje felett állni, és mantrázni, hogy ezt csináld, azt csináld. Hihetetlen, hogy végre ez is bekövetkezett.

Ami egy nem várt fordulat: saját zugra vágyik. Nyáron berendeztünk neki egy tanulósarkot, saját asztallal, dekorációval, piros papíros kukával, de ez úgy tűnik nem elég. Heteken belül jönnek a mesterek, és a fenti nagy szobát kettéválasztják. Így lesz fenn négy miniszoba. Peti külön is szeretne aludni, a saját szobájában. Számomra ez a legnagyobb változás. Eddig egy kupacban aludt a három nagy, de ez is elmúlik. A középsők már le is boltolták egymás közt, hogy ki hol alszik, ha Peti kiköltözik, nyáron pedig megy közéjük Mikkentyű is.

Nőnek ezek a gyerekek… Bizonyos szempontból egyre könnyebb, nem kell nekem öltöztetni őket, viszont a cizellált kis lelkükbe egyre nehezebb belelátni. Peti, ha már valamit nem akar elmondani, akkor nem mondja el. Csak látom, hogy rágja, rágja a kis dolgait, aztán egy idő múlva megosztja velem. Egyre komolyabb, élettel kapcsolatosabb dolgok foglalkoztatják, amit már nekem is át kell gondolnom, hogy jól válaszoljam meg. Amennyire fontos volt pici korában, hogy a pocak tele legyen, a pelus cserélve, és alhasson, játszhasson, most egyre fontosabb, hogy az elméjének és a lelkének a szükségleteit kielégítsem.

Nyolc év már eltelt vele, és én kíváncsian várom, mit hoz a következő sokszor nyolc év!